Kiegészítés: Vergilius IV., 12-159. sorok:

  Közben az Óceanus habját odahagyta a Hajnal.

Válogatott daliák léptek ki a fényben a várból;

Ritkás hálókat, hoztak széles kopiákat,

És massyl lovasok kitünő szimatú kutyafalkát.

Ám a királynő még nem készült el, küszöbénél

Pun nagyurak serege s bíborban-aranyban, a zablát

Horkanva s habosan harapó hátaslova várja.

Végre előlépdel, számos követő közepette,

Sídoni, tarka-szegélyü palást díszíti a vállát.

Tegze arany, bíbor köpenyében aranykapocs, avval

Tartja elöl, dús fürtjében szintén szinaranycsatt.

S jönnek a phryg lovagok, ott jő mosolyogva Iúlus

S Aeneás maga is, mintegy kiragyogva közűlük,

Oly daliásan lép, csapatát csapatukba vezetvén.

Mint amidőn Xanthus vize mellöl elindul Apolló

S téli lakát, Lyciát Délusra cseréli, hogy ottan,

Anyjának szentelt szigetén megujítsa a táncot,

S krétaiak, dryopok s agathyrsek közt elidőzik,

Majd felhágva a Cynthusra s lombbal telefonván

Dús, virgonc fürtjét: aranyos pánttal leszorítja,

Míg vállán a nyilak meg-megzörrennek - oly ifjan,

Úgy ment Aeneás, oly báj ragyogott vala arcán.

Hogy bejutottak a berkekbe s fel a hegyre kiértek,

Ím, vad zergéket látnak leugorni a csúcsról

S szökni alá a hegyek bérc-oldalain; s eliramlik,

Nyílt rónák fele futva, sebes, sok szarvas is arra,

Portrúgó csordákba sereglenek, úgy menekülnek.

Ám gyerek-Ascanius vígan rájuk tör a völgyben,

Lángvemhes paripáján ezt is, amazt is előzi,

S kívánná, bár tajtékos vadkanra találna,

Vagy leereszkednék föntről egy sárga oroszlán.