Histora est Magistra Vitae. Történelmi és Régészeti Recenziók, Irások by Lövey Varga Éva - HTML preview

A Kincsek a föld alatt című cikket a szerző alapvetően három fő részre tagolta. a bevezető ismertetés után a szakrális vagy profán problémájával foglalkozik, majd pedig a veszélyben lévő bronzkincsekkel. A szakmai anyagot pedig a kutatás új pillanatainak ismertetése zárja.

Amint azt a szerző leírja, az európai bronzkort sokszor kiemelkedő minőségű bronz és arany tárgyakat magukba foglaló kincsleletek alkotják. A kontinensről a cikk írója szerint is már több ezer bronzkincset és depóleletet ismerünk, és megfigyelték az 1960-as évektől kezdve a régészettudományban, hogy regionális különbségeket mutatnak a depók tárgyösszetételei és a leletkombinációk. A leletek elterjedésében centrális zónákat lehet megállapítani, az értékesebb bronztárgyak a temetkezésekben jelennek meg. A publikáló szerint egyes helyeken a csak kardokat tartalmazó, másutt a szárnyasbalták dominanciáját mutató leletek, egyéb helyeken pedig a míves ékszerek deponálása jellemző. A deponálási tradíciók meglétére és egyértelmű elkülönítésére a magyarországi térség nagyon is alkalmas terület, nagyszerűen mutatja, hogy többféle deponálási szokás alakult ki a Dunántúlon és a Tiszától keletre. A Dunántúlon elsősorban törött tárgyak és jelentős bronzlepény formájában tárolt nyersanyag került a föld alá, a Tiszától keletre pedig fegyvereket, bronzedényeket, ékszereket tartalmaztak a leletek. Amint a cikk szerzője összegezi, Magyarország területéről 410, Erdélyből több, mint 360 kincslelet ismert. A cikk a bronzleletek súlyának és összetételének vizsgálatával is foglakozik, nem csak a területi eloszlással, vagy a lelőhelyek ismertetésével.  Kiemeli az ispánlakai, a felőri és a mezőbándi kincsleleteket, és felhívja a kiemelt múzeumi és gyűjtőköri kezelésre is a figyelmet az ismertetetés. A kiegyezés utáni időszak fejlődésének következtében született meg Jósa András összefoglaló munkája, Kemenczei közvetítésével, 1965-ben, mely három kötetben közölte számos bronzkincs alapos bemutatását.

Szakrális vagy profán jellegük kérdését maga a szerző is igyekszik elkülönülten, kiemelten kezelni a cikkben. Profán történeti modellt állítanak magyarázatként az élre a leggyakrabban a kincsek magyarázására. Elsősorban háborús helyzetben rejtették el őket, értékmentő céllal. A klasszikus német iskola népmozgásokkal jellemzett bronzkori leírásai szerint a fegyveres konfliktusok eredményezik az értéktárgyak tömeges elrejtését. Ezekhez az elgondolásokhoz a cikk szerzője szerint sematizált történeti modellekben gondolkodó kutatás egészen az 1980-as évekig ragaszkodott. A profán iskola másik vonulata a kincseket a fémműves mesterek elrejtett készleteinek, nyersanyag raktárainak, és a kereskedők ingyenes lerakatainak feltételezi. Erre a cikk szerzőjének leírása szerint is, utalhatnak a depókban levő nagy számban szereplő törött tárgyak, az ötvözettípus szerint szétválogatott eszközök és ékszerek, valamint az öntecsek is, a rontott tárgyak jelenlétével. A széttört tárgyakat pedig a szállíthatósággal magyarázzák. Az északi területeken is szakrális céllal elrejtett nagyobb mennyiségű bronzkincs áldozati együttes. Ezekből nem vettek vissza használati tárgyként semmit, nem találtak ilyenre a kutatók példát még. A szerző a koraújkori időszakokból is jó példákat hoz a múltban élt emberek tetteinek magyarázatára.

Feltételezik a bronz isteni eredetét, ahogy az aranyét is. Ebből következően a feldolgozáshoz is különféle rituálék társulhattak, mint azt V. Szabó Gábor írja. Törötten is feláldozható értéket képviseltek. Általában a nyomok alapján tudatos feldarabolásról van szó, a legtöbb esetben. A vandál rongálás egy rituális cselekmény része lehetett, ahol az áldozati tárgyakat eksztatikus erőszakkal tördelték szét. Veszélyes, vagy rituálisan szennyezett tárgyakat is kivonhattak a forgalomból. A deponált és felhasznált tárgyak egész Európát átszövő csererendszer szerkezetét rajzolják ki. A kincsek keletkezésének és földbe kerülésének magyarázatához a bennük található tárgyak összetétele és kapcsolatrendszere adhat magyarázatot, az eredeti leletösszefüggések minél pontosabb megismerésével, és fontos lehet a depóleletek geomorfológiai környezete is, a depón belüli tárgyak elhelyezési módjával együtt. Írja Soroceanu, Hansen és Fontinj alapján is, maga a szerző, aki a továbbiakban a fémkereső elterjedésére és használatára, és az ehhez kapcsolódó szokásokra is részletesen kitér a cikkében. A fémkeresősök nagy része sem fenyegetéssel, sem büntetéssel nem tántorítható el a kincskereséstől. Ez a munka viszont nagyrészt a régészetben komoly gondokat okoz, a kincsrablókkal egyetemben. A cikk megelőző módszerként a hivatalos fémkeresős beméréseket említi meg, az ELTE programjának ismertetése révén is. A mérések során kiemeli a GPS rendszer használatát és fontosságát is, az egyes leletek helyének meghatározásánál,hogy az utókorra pontos adatokat hagyhassunk, melyek megfelelő következtetések levonására alkalmasak a jövőben is. A lelőhelyfelderítések több területen folytak a gyakorlati életben is, ilyen volt a Baks- Temetőpart ismertetése is, melyre figyelmet fordított. A régészeti objektumok kibontásával a depósarlókat, tokos- és szárnyasbaltákat, öntőlepényt, fűrészt tartalmazó leletanyagot hoztak a felszínre. A leletek nagy részét ezekkel a módszerekkel az utolsó pillanatokban mentették meg a pusztulástól, enyészettől, és újrafelhasználástól, amivel értékes információk vesznének el az emberiség múltjának megismerésére vonatkozóan.

Ezekből a leírásokból is látszik, mennyire fontos lehet a számunkra, ha információk tömegét hagyjuk elenyészni, tönkretenni, vagy sokszor mulasztunk megtenni valamit.

A cikket érdemes elolvasni, és időről-időre átgondolni, felhasználni jó minőségű szakirodalmát, és összefüggő gondolatait, jó hivatkozásait.